HÍREK

Megnyerte hétközi bajnoki mérkőzését U17-es és U15-ös csapatunk

2023-03-30

Megnyerte hétközi bajnoki mérkőzését U17-es és U15-ös csapatunk

A PMFC ellen léptek pályára együtteseink.

Leány Országos U17, 19. forduló
MTK Budapest U17–PMFC U17 3-1 (0-1)

Gólszerző: Tőzsér (46.), Kiss (77.), Garda (79,), illetve Turi (21.)

MTK Budapest U17: Hettiger - Farády (Kovács R. 46.), Garda, Pára, Halász (Csoma 67.) - Gávris, Kiss, Tőzsér - Szabó M. (Papp-Kálmán 74.), Gabona (Zsirka-Klein 67.), Walton (Spéth 55.).

Korozmán Norbert vezetőedző értékelése: - Büszke vagyok a játékosokra, hogy 0-1-ről fel tudtak állni és három gólt szerezve megnyertük a mérkőzést. Ez az jelenti, hogy mentálisan nagyon rendben vannak a játékosok. Kapkodva kezdtük a mérkőzést, sokszor higgadtabb átadásokkal kellett volna kihozni a labdát, de 20 perc után elkezdtünk focizni és uraltuk a játékot, szebbnél szebb helyzeteket alakítottunk ki. Fizikálisan felülmúltuk az ellenfelet, szép egyéni játékokkal és kulcspasszok utáni ziccerekből szereztünk gólokat. Ezt a mérkőzést egy csapatként nyertük meg, voltak kifejezetten jó egyéni teljesítmények. Örülök, hogy látom a játékosokon a fejlődést taktikailag és mentálisan is. Örülök annak is, hogy a cserék is nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe és a játékhoz sokat hozzá tudtak tenni.

Leány Országos U15, 19. forduló
MTK Budapest U15–PMFC U15 2-0 (0-0)

Gólszerző: Kovács M. (76., 80.)

Sárga lap: Kiss (77.)

MTK Budapest U15: Árokszállási - Neumann, Lőrincz-Rainiss R., Bellon - Hubják (Steinbacher 41.), Lőrincz-Rainiss L., Farkas P., Puskás (Kéri 60.), Bakos (Weszely 60.), Balogh (Molnár L. 60.) - Kovács M.

Markó Melinda asszisztens edző értékelése: - Álmosan kezdtük a mérkőzést, nem voltak meg azok a ritmusváltások, amivel meg tudtuk volna törni a pécsiek védelmét. Nehéz dolgunk volt, mivel nagyon jól védekezett az ellenfél. Ennek ellenére végig mi irányítottuk a meccset, nagyon szép támadásokat vezettünk, végig csak a gól hiányzott. Küzdöttünk végig, aminek meg is lett az eredménye. Melinek gratulálok a két góljához, végig benne volt a gól és sikerült higgadtnak maradnia, ami nagy öröm nekünk és a csapatnak. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, büszke vagyok rájuk!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok