HÍREK

U16: Döntetlen az idei utolsó hazai bajnokin

2020-11-02

U16: Döntetlen az idei utolsó hazai bajnokin

Együttesünk a KÉSZ-St. Mihály FC csapatát fogadta a 8. fordulóban.

Leány U16, Kiemelt csoport, 8. forduló
MTK Hungária FC U16 - KÉSZ-St. Mihály FC U16 0-0
 
MTK Hungária FC: Schvirján - Halász (Török 41.), Koller, Pára, Csoma - Kiss (Garda 70.), Bánfi, Schmidt - Kövy, Tőzsér, Németh.
 
Zoufal Nándor értékelése: - Újra gól nélküli döntetlen játszottunk, de merőben ellentétes mérkőzés volt, mint amit Pécsett vívtunk. Most sokkal könnyebben játszottuk át a középpályát és kerültünk olyan helyzetbe, amit lövéssel tudtunk befejezni. Ezek a lövések viszont vagy gyengére vagy pontatlanra sikerültek. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor nagy mezőnyfölényben játszottunk, ebből, amikor kijött az ellenfél, általában ziccerrel zárta le a támadást, de volt nekünk egy Schvirján Dórink, aki ilyenkor tette a dolgát és újra lehozta nullára a találkozót. Muszáj lesz javítani a helyzetkihasználásunkon, mert így csak egy pontok juthatnak nekünk. Ennek fényében készülünk a szerdai szombathelyi utolsó bajnoki mérkőzésre. Sok sikert kívánunk a szegedieknek a bajnokságban.
 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-12-05 13:30 Csepel Stadion

KELEN SC

VS

MTK HUNGÁRIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok