HÍREK

Véget ért a felkészülés

2018-08-03

Véget ért a felkészülés

Vereséggel zártunk, de az összkép biztató.

MTK Hungária FC–ŽFK Szpartak Szabadka 0-3 (0-1)

MTK Hungária FC: Szőcs (Varga L., 46.) – Tóth B., Turányi, Demeter, Pinczi (Szabó D., 64.) – Papp D. (Farádi-Szabó, 64.), Molen (Oláh, 64.)– Nagy L. (Magyarics, 64.), Csányi (Vasas, 78.), Szabó Zs. (Berman, 64.) – Cappuzzo (Mátyás N., 83.)
Vezetőedző: Cseh András

Gólszerző: Tijana Matics (3.), Angelina Hix (74.), Jelena Marenyics (79.)

Csütörtök délután játszotta hatodik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését női labdarúgócsapatunk. A mieink ellenfele ezúttal a szerb bajnok ŽFK Szpartak Szabadka volt, amelynek erejét jól jelzi, hogy az első kalapból várhatta a Bajnokok Ligája selejtező csoportkörének sorsolását.

A vendégek nem is vacakoltak sokáig, már a 3. percben megszerezték a vezetést: labdát vesztettünk saját térfelünk közepén, a szemfüles Tijana Matics pedig megnézte magának a jobb alsót, és nem hibázott.

A félidő derekán Kayla Cappuzzo nevéhez fűződött első nagyobb helyzetünk, ám az amerikai szélső – aki ezúttal ékként kapott lehetőséget – emelése, nem sokkal ugyan, de elkerülte a kaput.

Cseh András a félidőben kapust cserélt, majd a 64. percben további hat helyen változtatott: Nagy Lilla, Nicole Molen, Papp Dorka, Pinczi Anita és Szabó Zsuzsa hagyta el a pályát, helyettük Lauren Berman, Farádi-Szabó Edina, Magyarics Zoé, Oláh Adrienn és Szabó Dorka érkezett.

Sajnos a cserék ellenére sem jött össze az egyenlítés, sőt! Negyedórával a mérkőzés vége előtt újabb védelmi hibát vétettünk: két, egymásra váró védőnk között a frissen igazolt Angelina Hix csapott le a labdára, Turányi becsúszását követően némi szerencsével nála maradt a labda, és megduplázta a vendégek előnyét.

A hajrához közeledve beállt Vasas Lea és Mátyás Noémi is, de ismét a Szpartak örülhetett: kapu előtti kavarodást követően Martenyics lőtt az ötös sarkáról kapunkba, beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt.

Csapatunk elszenvedte tehát első vereségét a felkészülés során, ám a hat mérkőzésen nyújtott teljesítmény alapján mégis bizakodva várhatjuk a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Cseh András:Nagyon jó ellenfél ellen játszottunk nagyon jó iramú mérkőzést. Kicsit fáradtan mozogtunk, nem használtuk ki a helyzeteinket, a Szabadka viszont igen, így megérdemelten nyert.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 10:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U19

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok