HÍREK

Utánpótlás: Két csapatunk is győzött az Illés Akadémia-Viktória ellen

2022-10-17

Utánpótlás: Két csapatunk is győzött az Illés Akadémia-Viktória ellen

Három ponttal távozott Szombathelyről U17-es és U15-ös együttesünk.

Leány Országos U19, 8. forduló
MTK Budapest U19–Illés Akadémia-Viktória U19 0-2 (0-1)

Gólszerző: Kiss-Lantos (11.), Csejtei (65.)

Sárga lap: Kövy (65.)

MTK Budapest U19: Fehér - Vajda (Gávris 46.), Herczik (Molnár 81.), Bor, Mislai (Bezzeg 81.) - Kövy, Almási, Diramerján (Siposs 60.) - Horváth (Farkas 60.), Gabona (Petőfi 46.), Végh (Erdei 60.).

Könczey Zsolt vezetőedző értékelése: - A második forduló is kezdetét vette, én személy szerint nagyon vártam, hiszen szeretném látni a fejlődést az egyéneken és a csapaton. Elégedett voltam a látottakkal, az első félidőt tudtuk uralni, a másodikat kevésbé. A játékban sokat léptünk előre, és a csapat is nagyon egyben van, az eredményen is látszik, az előző meccshez képest. Fejlődnünk kell a befejezésekben, amit régóta tudunk, ezért gyakorolunk edzéseken is, ahol még élesebbnek kell lenni a lövő gyakorlatoknál is. Büszke vagyok a csapatra nagyon a vereség ellenére.

Leány Országos U17, 8. forduló
Illés Akadémia-Viktória U17–MTK Budapest U17 0-5 (0-0)

Gólszerző: Kiss (65.), Gávris (78. - büntetőből), Borzák (80.), Szabó (87.), Pára (90+4.)

Sárga lap: Csombor (29.)

MTK Budapest U17: Kovács (Schvirján 53.) - Garda, Tassy, Pára, Halász (Fehér 85.) - Gávris, Spéth (Farády 85.), Kiss - Borzák, Kovács M. (Zsirka-Klein 79.), Szabó.

Korozmán Norbert vezetőedző értékelése: - Nehezen kezdtük a mérkőzést, kellett 15-20 perc, mire megtaláltuk önmagunkat, de kibírtuk az ellenfél nyomását. Utána átvettük az irányítást, nagyon szép helyzeteket alakítottunk ki. A második félidőben végig fölényben játszottunk, kispasszos, kombinatív játékkal sikerült az ellenfelet megbontani, ami gólokban mutatkozott meg. Büszke vagyok a játékosokra! Egyénenként és csapatként is jól funkcionáltunk.

A mezőny legjobbja, Kiss Szonja így látta a mérkőzést: - Jó meccs volt, de az elején nehézkesen építettünk fel a támadásokat. Az első félidőben kevesebb helyzetünk volt. A szünet után érkeztünk meg, sok lehetőséget alakítottunk ki és hátul is összeszedettek voltunk. Többnyire mi irányítottuk a mérkőzést, a csapatmunka is megfelelő volt.

Leány Országos U15, 8. forduló
Illés Akadémia-Viktória U15–MTK Budapest U15 2-3 (0-0)

Gólszerző: Gulyás (43.), Alasz (70.), illetve Mikó (52., 76.), Farkas (57.)

Sárga lap: Neumann (64.)

MTK Budapest U15: Nagy (Árokszállási 63.) - Bellon (Mikó 41.), Lőrincz-Rainiss R., Neumann, Bakos (Lőrincz-Rainiss L. 41.) - Puskás (Csörgő 63.), Farkas, Walton - Steinbacher (Kéri 63.), Kelemen (Weszely 41.), Balogh (Molnár 63.).

Markó Melinda asszisztens edző értékelése: - Nagyon álmosan kezdtük a mérkőzést, bár az első percben már helyzetbe kerültünk, amit sajnos kihagytunk. Nem voltunk veszélyesek a kapura és hiányzott az a fajta szép játék, amit tudnak a lányok és amit edzéseken gyakorolunk. A második félidőben frissítettünk, elkezdtünk küzdeni és egymást segítve játszani. 1-0-ról sikerült felállnunk és megfordítani a mérkőzést, úgy gondolom, egy izgalmas meccset tudtunk játszani. Büszke vagyok a lányokra, dolgozunk tovább és javítjuk az apró hibákat, céljaink eléréséért.

A győztes gólt szerző Mikó Alexa így látta a találkozót: - Az első félidőben látszott, hogy zavarnak minket a külső körülmények, az eső és a csúszós fű. A félidőben vezetőedzőnk beszéde jól jött, a cserék is jól szálltak be. Fordulatos mérkőzés volt, hiszen ellenfelünk szerezte meg a vezetést, majd fordítottunk, ők egyenlítettek, de szerencsére sikerült megrúgnunk a győztes gólt. Voltak szép támadásaink, de látjuk a hibákat is, melyekből szeretnénk tanulni és kijavítani azokat a következő mérkőzésre.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 10:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U19

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok