Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Januárban Rontó Viktória (U11), Bodor Nóra (U14), Kovács Melissza (U15), Szabó Melissza (U17) és Gabona Laura (U19) lett...
Utánpótlás szakmai igazgatónk és U19-es csapatunk vezetőedzője, Könczey Zsolt nyilatkozott az Indexnek. Lapszemle.
Képekben felnőtt csapatunk első felkészülési mérkőzése 2023-ban.
Hazai ellenfelek mellett szlovák és szerb együttessel is találkozunk.
A Simple Női Liga tavaszi folytatására készülő együttesünk edzésén jártunk.
Az MTK Budapest női szakágának új vezetője, Pinczi Anita a felkérésről, a feladatairól és célokról nyilatkozott az MTK T...
Felnőtt gárdák ellen lépett pályára együttesünk.
Interjú az Ausztriából hazatérő, az ősszel még a Bajnokok Ligája csoportkörében pályára lépő első téli igazolásunkkal, Z...
Válogatott, BL-tapasztalattal rendelkező játékos az első téli igazolásunk.
Felnőtt együttesünk mellett UP-gárdáink is munkába állnak.