HÍREK

Utánpótlás: A Puskás Akadémia FC ellen léptünk pályára

2022-11-13

Utánpótlás: A Puskás Akadémia FC ellen léptünk pályára

U19-es együttesünk idegenben, míg U17-es és U15-ös csapatunk hazai környezetben lépett pályára.

Leány Országos U19, 11. forduló
Puskás Akadémia FC U19–MTK Budapest U19 3-1 (1-0)

Gólszerző: Grönberg (19.), Tóth (59, 90+4.), illetve Juhász (89. - öngól)

Sárga lap: Helmeczi (70.)

MTK Budapest U19: Fehér - Mislai, Kövy, Bor (Siposs 85.), Petőfi - Almási, Végh (Farkas L. 85.), Diramerján - Gabona (Molnár E. 60.), Csuhai, Erdei (Vajda 46.).

Könczey Zsolt vezetőedző értékelése: - A mérkőzés előtt és közben is több nehézséggel küzdöttünk, de szerencsére nagy a keretünk, és akiknek voltak apróbb gondjai, azok is mindent megtettek a pályán. Az előző mérkőzésből kiindulva sokat fejlődtünk. Az eredményt, ha nézzük, már azon is látszik, nagyon közül voltunk ahhoz, hogy esetleg egy pontot szerezzünk, és a jövőben az a célunk, hogy sikerüljön mentálisan előre lépnünk és pontot, pontokat szereznünk. Gratulálok a Puskásnak, jól összerakott brigád!

Leány Országos U17, 11. forduló
MTK Budapest U17–Puskás Akadémia FC U17 2-2 (2-2)

Gólszerző: Gávris (7.), Bánfi (30.), illetve Kóka (9.), Égi (31.)

Sárga lap: Bánfi (72.)

MTK Budapest U17: Schvirján - Garda, Tassy, Pára, Halász (Szántai 53.) - Gávris, Vas, Kiss - Bánfi. Zsirka-Klein (Spéth 62.), Szabó M. (Papp-Kálmán 84.).

Korozmán Norbert vezetőedző értékelése: - Nagyon szép játékot mutatott a csapat. Bátran játszottak, a labdaszerzések után egyből tudtunk veszélyes támadásokat vezetni, sajnos a kapu előtt nem voltunk higgadtak, pedig három 100%-os helyzetünk volt. Mindenki kiadta magából a maximumot, látszik a fejlődés a játékosokon. Örülök, hogy a védőink is sokkal többet lépnek be a játékba és többet mernek vállalni!

Leány Országos U15, 11. forduló
MTK Budapest U15–Puskás Akadémia FC U15 1-3 (1-1)

Gólszerző: Lőrincz-Rainiss L. (32.), illetve Brekovszki (5., 80.), Vadász (54.)

MTK Budapest U15: Nagy (Árokszállási 61.) - Balogh (Weszely 54.), Neumann, Bellon, Hubják (Bakos 41.) - Puskás (Steinbacher 54.), Farkas P., Walton - Kovács M. (Mikó 41.), Veres (Molnár L. 61.), Lőrincz-Rainiss L. (Csörgő 61.).

Roni Ribeiro Da Silva vezetőedző értékelése: - A mérkőzés tanulsága, hogy a győzelmet az első perctől a lefújásig akarni kell. Ez az ellenfélnél jobban érződött, megérdemelten vitték el a 3 pontot. Nincs semmi gond, az ilyesmi megtörténik, ez nem ok a szomorkodásra, ebből is tanultunk. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2023-02-04 13:00 MYJAVA

SPARTAK MYJAVA

VS

MTK

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok